2012. június 25., hétfő

"Folyik rólam a víz!"

Sziasztok csajok!



Megjött a várva várt kánikula szezon, amely többek között azzal jár, hogy izzadunk, mint a ló... Sajnos, én abba a kategóriába tartozom, aki ha azt mondja, hogy folyik róla a víz, az nem csak a szólás kedvéért van, hanem tényleg. Ömlik, folyik, mindenhol. És nagyon vicces, amikor ismerőseim körében vagyok, és a többiek, akikre max a hajnali pára rakódott, hisztiznek, hogy hát jaj, ők hogy izzadnak, én pedig a magam csurom vizes mivoltomban fogom magam, és megsemmisülök. És nagyon, nagyon ciki. Ez a dolog ezerszeresen megnehezíti és megkeseríti az életemet, állandóan égek miatta, és próbálok úgy logisztikázni, hogy mind ebből a körülöttem lévők a lehető legkevesebbet vegyenek észre.
Nagyon remélem, hogy ezzel nem vagyok egyedül a világban, ezért úgy gondoltam, hogy összedobok egy ilyen "túlélőkalauzos" kis bejegyzést arról, hogy én ilyenkor mit szoktam csinálni, hogy azoknak, akik velem egy cipőben járnak, tippeket tudjak adni a kényes szituk elkerülésére, vagy legalábbis csökkentésére.

Testápolás

Mást se hallunk ilyenkor, mint hogy aki teheti, tusoljon naponta többször, langyos vízzel. Nos, ez a dolog bár rendkívül kellemes, nálam néha pont az ellenkezőjét váltja ki... Mivel hidegebb, langyos vízzel tusolunk, a testünk úgy érzékeli, hogy "hohóóó, hideg van kint", ezért frankón elkezdi fűteni magát... Én ilyenkor maximum kétszer szoktam tusolni, de ebből ez egyik sosem reggel van, mert akkor valamiért amúgy is jobban melegem van, mint máskor, a tusolás pedig még rátesz egy lapáttal. Érdekesen hangzik, ugye? :D Lesz itt még több érdekesség is ha tovább olvastok, orvostanhallgatók előnyben.
Testápolót napközben ilyenkor szinte alig használok, mert nem tud beszívódni, maximum este kenem be magam. Viszont mivel száraz a bőröm, igyekszem olyan tusfürdőt választani, ami kellően hidratál. Ilyen az én örök kedvenc klasszikus Dove-om.

Mit tehetünk, hogy kevésbé izzadjunk?
Hónaljban már kiskorom óta nagyon izzadok, a fél életem az ezzel kapcsolatos frusztrációmmal telt el... Viszont, kb 2 éve megtaláltam rá a megoldást, amit úgy hívnak, Solutio Antisudorica. Ez egy erős, kicsit talán maró hatású ecsetelő, ami alumínium-kloridot tartalmaz. A fent említett orvostanhallgatók most valószínűleg szívinfarktust kaptak, mert nem éppen egészséges ezt használni, de igazság szerint, ez engem kicsit sem érdekel, mert végre megszűnt az izzadás, és azt veszek fel, amit akarok :D Szóval, legalább hónaljban nem izzadok...hurrá. Egyébként már annyira hozzá van szokva a bőröm az ecsetelőhöz, hogy havonta kb 2-3szor használom, és így is teljes a hatása. Patikában 300-400 Ft körül van, de én érzékeny bőrűeknek nem ajánlom.
Dezodor: mindentől függetlenül használok dezodort is, nem csak a biztonság kedvéért, hanem az illata miatt is :) Viszont arra ügyelek, hogy ebben ne legyen alumínium, ezért általában a Nivea Pure&Natural Action deóját használom.


Hajápolás:

A meleg a fejbőrömet sem kíméli, sőt, itt izzadok talán a legjobban, mert nagyon sűrű hajam van :( Ezért is hordok már ezer éve rövid hajat, meg persze azért is, mert a hosszú nem áll jól :D Ilyenkor naponta, kétnaponta kell hajat mosnom, ezért olyan sampont választok, ami mindennapos hajmosásra megfelelő. Most a Balea limitált kiadású, málnaillatú (ISTENI!!!) samponját használom, ha jól emlékszem, 300 Ft volt, ráadásul szilikon mentes is.
Ilyenkor a hajam színe kicsit viseltesebb a gyakori hajmosástól, a festett hajra való samponok viszont nagyon elnehezítik a hajat... Nincs mese, kicsit gyakrabban kell festetni. Az átmeneti időszakban az Avon málnás-hibiszkuszos hajpermetét használom, persze csak az illata miatt :D


Sminkeljünk...vagy ne?

Nem túl esztétikus látvány az arcról a pólóra csorgó barna lötyi, illetve a lefolyó szemfesték... Az alapozó ilyenkor a szekrényben marad, maximum színezett hidratálót használok, de inkább csak korrektort és púdert. Az arckrémeket nehezen viseli a bőröm, nem nagyon tud lélegezni alatta, de majd most rendelek valamit az Avonból, ami megoldja a problémámat :D Kilétét fedje egyelőre homály.
Őszintén szólva, nem igazán értem ezt a hatalmas hisztériát azzal kapcsolatban, hogy aki fényvédős krém nélkül mer kimenni 10 percre a utcára, az nem is ember. Főleg a mostani BB krémek többsége, 50-es faktorral... Aki az életben nem akar magának egy kis színt, az tegyen így, én jobban szeretem, ha némi természetes napfény is eljut az arcomig, nem hiszem, hogy az utcára, hétköznapokra valóban szükség van ekkora védelemre (a strand és egyéb szabadtéri elfoglaltságok természetesen kivételt képeznek) De azért az új arckrémemben lesz 15-ös faktor :D
Az utálatos szemöldökömet ilyenkor inkább gyakrabban festetem (de hamarosan lesz szemöldök tetoválásom, így ez megoldódik), mivel szemöldök ceruza legyen a talpán, ami kibírja, ha folyik róla  víz.
Általában a krémes, csillogóbb, tartós szemhéjfestékekhez nyúlok, ezek nem nagyon mozdulnak el, illetve ha le is jönnek kicsit, csak a csillám látszik belőle :) Kedvencem a Rimmel Color Mousse (ebből még be kell szereznem párat, ha még létezik) és az Essence tartós szemhéjkrémjei, illetve az Avon SuperShock gél állagú szemceruzák!
Spirálból  ilyenkor sem használok vízállót, mert a fene se vakargatja esténként... A jó minőségű nyáron is a helyén marad.
A krémes rúzsokat is hanyagolom, maradok a tartós rúzsoknál (Avon Extra Lasting) és szájfényeknél.

Fújjunk, vagy ne fújjunk?

Én imádom a parfümöket... ha lehetne, az összes pénzem erre költeném :D Sajnos a nagy melegben azonban nem tudom magam beparfümözni, mert az izzadástól és a naptól kicsípi a bőrömet :( Ilyenkor nyúlok a testpermetekhez, és a lazább, nyáriasabb kölnikhez! Nagy kedvenc most az Avon Miami Party kölni és testpermet. 
Imádatom ellenére nem sok parfüm érződik és marad meg rajtam tartósan (A Lancome Magnifique-ot kivéve, amit ilyenkor pesze nem tudok viselni...), de ezek valóban tartósak, és isteni nyárias illatuk van!

Suliban, munkahelyen, nyaraláson, fesztiválon, útközben...

Örök ellenségem és szerelmem egyben, a klíma. Amint belépek a melegről egy hideg, klímás helységbe, lecsapódik rólam minden, és ez még cikibb, mert mindenki azt nézi, hogy szegény szerencsétlen még itt a jó időben is izzad. Ezért, ha suliba megyek (már soha töbéé, háhááááááááá :D ), vagy munkahelyre, próbálok úgy időzíteni, hogy előbb érjek oda, így fel tudom frissíteni magam és hozzá tud szokni a szervezetem az új hőmérséklethez. Ilyenkor kerülnek elő a kis dezodorok, nedves törlőkendők, zsepi és a púder. Ha busszal kell mennem a 40 fokban, és sokat kell gyalogolnom, akkor vész esetére viszek magammal még egy felsőt is.

Öltözködés

Alapszabály: PAMUT! Legyen az rövidnaci, póló vagy maxiruha, mindegy, csak pamut legyen. Sajnos azt vettem észre, hogy elszaporodtak a műszálas, nejlon anyagú felsők és ruhák (H&M-ben, C&A-ban, NewYorkerben, mindenhol!), plusz nem vagyok egy sovány típus, így elég nehéz mostanában vásárolnom magamnak, de most, hogy több időm lesz, próbálok szemfülesebb lenni. Szeretem a kis ruhákat leggings-el, mostanában nagy kedvenc. Diplomaosztóra, és egy közeli esküvőre szerettem volna magamnak venni egy szép, elegáns ruhát, de olyan anyagokból vannak, hogy az elképesztő...Úgy érzem, ez egy nehéz projekt lesz :D

Remélem tudtam pár hasznos tippet adni a sorstársaimnak, és örülnék, ha a Ti bevált módszereiteket is megosztanátok :) Segítsük egymást végig a hosszú, forró nyáron! :)

puszi,

R.







6 megjegyzés:

  1. a solutio-t én is használom kb. fél éve és tényleg nagyon-nagyon hasznos!! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó bejegyzés lett!
    Szuper a blogod, fel is iratkoztam! :)
    Ha van kedved, kukkants be!

    http://lifelikevision.blogspot.hu/2012/07/fotd-napi-smink-summer-on-beach.html

    VálaszTörlés